És ha nem tesszük, ne csodálkozzunk, ha egy végképp teljesen abnormális világban találjuk magunkat. Ahol tilos lesz kimondani, hogy a vakcinában nincs chip. Ahol a háborút békének kell majd nevezni. Ahol a gyűlölet ünnepét békemenetnek hívják és aki kimarad belőle, azt megbélyegzik és megverik. Aztán haladni kell szépen sorban. Ki kell találni valamit az őrület gyógyítására. Meg kell fékezni valahogy. Hogy ne férkőzhessen be az osztálytermekbe. Ki kell gyomlálni a közmédiából. Kezdeni kell valamit az őrültségek terjesztése ellen a Facebookon. Kezdeni kell valamit a nácikkal, a megkettyósodott nacionalistákkal. Lesz mit csinálni. Ez a sötétség az antikrisztus. A kiút pedig felfelé van. Elég volt a gyűlöletből, elég volt a hazugságból és menni kell a fény felé. Ki kell mondani azt, ami igaz és el kell fordulni attól, amiről úgyis mindenki eddig is tudta, hogy nem igaz. Nincs minden veszve. A helyzet nem reménytelen, csak az élet minden területén vissza kell találni ahhoz, ami normális.
Amúgy ez brutálisan kemény volt, csumára öt percet beszélt, oké, hogy a jól bejáratott paneleket ismételte, de ez a beszed meg volt írva, volt eleje, közepe, vége. És minden mondata ütött. Ezt a faszit nem annyira a munkabírása vagy a karakánsága választja el a kozepszertől, hanem a felkészültsége. Nem mondom, hogy nem mond hülyeséget néha, de olyan nincs és soha nem is lesz, hogy egy politikus nem beszél hülyeséget Forditsuk meg végre a logikát és be azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz az elmúlt 30 évben mutassatok kettő másik politikust, aki ilyen szinten ment volna előre, mint ez az ember.
Nem tudom pontosan, de sokan vannak, akik már konkrétan kettyósok. Bolondok. Magyaroszágon az egyik ilyen főbolond pártot is alapított és indul a választásokon. Úgy hívják, hogy Normális Párt. Szavazhatsz is rájuk. Normális dolog-e az, hogy Donald Trump minden nap háromszor hazudott egy akkorát, hogy az egész világ kerek szemmel, döbbenten nézett? Csodálkoztunk, hogy miért hazudik? Miért mondja, hogy falat épít, miközben nem épít falat? Miért hazudik minden nap, teljesen feleslegesen, jelentéktelen ügyekben is, mindenről olyasmit, amiről mindenki tudja, hogy nem igaz? Ez nem normális. De az emberek fele a legkiválóbb újságírók által készített, legnagyobb szakmai presztízsű médiájának már egyáltalán, semennyire sem hisz. Az emberek fele a mainstream sajtónak már egyáltalán nem hisz, azt elutasítják. Putyin és Trump az elbírhatatlan mennyiségű hazugságával elérte, hogy az emberek fele már semmit, de semmit nem hisz el, amit az épeszű, tanult szakemberek mondanak szavahihető csatornákon. Az mind fake news lett számukra.
- Kicsoda? - Hát... jobb!! !
De most komolyan, ki a halált érdekel, hogy Jakab kivel él, vagy még inkább, hogy visel-e gyűrűt-e, vagy nem? A kormánypárti trashmédia mással sem foglalkozik, de miért kell ezt felkapnia az ellenzék holdudvarának is? Szakmai hozzáértést, együttműködési képességget, de még inkább valami pozitív jövőképet és pozitív üzeneteket kellene most nyomnia az ellenzéknek ezerrel. Jelenleg ha ránézek MZP-re, vagy a többi ellenzéki prominensre, akkor minden életkedvem instant elpárolog. Arra pedig nyugodtan számíthatnak, hogy a gyurcsányozásról át fog térni a Fidesz a kormányzati intézkedések mindent beteritő reklámazásába a választás előtti utolsó hetekben. Mindig ezt csinálják: 2006, 2008, 2010, 2018
hamptonroadsvideos.com, 2024