Minden szkepszisem ellenére a Bogár barátságos formája engem is megfogott - még ma is örülök, ha látok egyet a forgalomban. Ideális autó lenne hát számomra az új Beetle, hiszen az elődjéből csak a kedves külsőt tartotta meg, az elrendezést, a zajos léghűtést, az olcsó kialakítást - tehát mindazt, amit ki nem állhattam benne - elvetették. A tervezők viszonylag jó érzékkel próbálták meg felidézni az ősmodellt: megvannak a különálló sárvédők, a kerek lámpák, a domború tető, a húzókilincs, az anyósülés előtt a kapaszkodó a műszerfalon, sőt még az egyetlen, kör alakú műszer is. Ebbe már nemcsak a sebesség-, de a fordulatszám- és az üzemanyagmérőt is beletették, ennek ellenére Bogárhoz képest a Beetle inkább úgy néz ki, mint egy rég nem látott ismerősünk, aki közben ötven kilót felszedett. Amúgy elég vicces látvány benne a vezető: az óriási, kupolaszerű tető alatt úgy ücsörög az aprócska figura, mint pigmeus a Planetáriumban; a tetőteret talán még be is lehetne galériázni a feje fölött. A hátsó ülés azonban kínzóeszközként is bevethető lenne, hiszen a lejtős hátsó ablak alatt a tér legfeljebb csak széltében üti meg egy Maruti-méretű autóét, azonban a középső tetőoszloptól hátrafelé irgalmatlan meredekséggel lejtő tető közel nulla helyet hagy a fejeknek, mindezt tetézi, hogy az első ülések támlája is vészesen közel van a térdekhez.
Előre kell bocsátanom, soha nem tartoztam a Bogár-fanek közé, még kamaszkoromban sem, amikor más nyugati autóról szinte nem is álmodott a magyar. Nyiladozó értelmemmel felfogtam, hogy a farmotor minden, csak nem praktikus, hiszen két apró részre (a motor és a hátsó szélvédő közöttire és az első utasok lába fölött, a pótkerék mögötti kicsiny térre) oszja a csomagtartót, a kocsi szerelhetőségét pedig személyesen megtapasztaltam, amikor az egyik barátom autójában próbáltunk gyertyát cserélni. A Houdini számára otthonos, hétrét görnyedt pózba belefáradva inkább feladtuk a fajunkra az ébrenlét óráiban jellemző álló, illetve ülő testhelyzetet, s a porban fetrengve, boa constrictorként csavarodva gyilkoltuk ki a motor aljából lefelé álló gyertyákat - miközben a tökéletesen megbízható, szerelést abszolút nem igénylő, blokk tetején trónoló porlasztó akár széken ülve, sörözés és virslizés közben is alávethető lett volna egy teljes felújításnak. Azt pedig még Bogár-őrült barátom is beismerte, hogy a kocsija annyit eszik és akkora helyet foglal, mint egy Zsiguli, viszont semmivel se megy jobban és nem is tágasabb, mint a 850-es Fiat.
Európában nem kell behozatali vámot fizetnie. Lehetséges a kereskedés, a vásárlás és a szállítás. Egyes országokban segíthetünk a finanszírozásban. Kérje értékesítési munkatársainkat. Ref. nr. : v8702 Márka: Volkswagen Modell: Bogár Gyártási év: 1978 Int. sz. : 07505 Keresek egy Volkswagen? Iratkozzon fel az e-mail címére, és értesítést küldünk Önnek, amikor elérhetővé válik a gépkocsi Megvásároltuk Volkswagen! Van Volkswagenje és eladni akarja? Lépjen kapcsolatba velünk. Mindig arra törekszünk, hogy klasszikus autók kerüljenek a készletbe. Kapcsolat
Kevés olyan autó létezik mint a VW Bogár, aminek a bájos karaktere örökre belopta magát az ember szívébe. A világ legnagyobb példányszámban eladott, egész gyártási ideje alatt legkevesebbet fejlesztett autótípusból több, mint 21, 5 millió talált gazdára, így egyáltalán nem meglepő, hogy a típus egyedi formáját bárki fel tudja idézni. Bogárnak amúgy az 1950 -es években Amerikában kezdték el becézni az autót. A Volkswagen Bogár sorozatgyártása 1945 nyarán kezdődött. A legelső példányok a német postának és a megszálló csapatoknak jutottak, majd 1946-tól megnyílt a kapu a magánszemélyek előtt is mindössze 5000 márkás áron. Az egymilliomodik autó 1955. augusztus 5-én készült el. Az utolsó Németországban készült VW Bogár egy 1303-as cabrio, mely 1980. január 10-én hagyta el a gyártósort. Összesen körülbelül háromszázezer cabrio készült Németországban, így nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy egy 1977 -es 1303 -as cabrio tulajdonosai lehetünk. A mi Maggiolinonkat Rómában helyeztek forgalomba és ott is futotta élete első 55.
hamptonroadsvideos.com, 2024