Különösen kedveltek a cég kisebb termékei, valamint automata mosógépei az emberek körében, aminek jelentőségét jól mutatja, hogy ma más minden második másodpercben eladnak valahol a világon egy Beko márkanévvel ellátott masinát. A Beko mosógépek általános leírása A Beko mosógép jó választás lehet azok számára, akik nem szeretnének túl sokat költeni. A márka még nem annyira ismert, és elterjedt, de viszonylag alacsony ára miatt több háztartásban is megtalálható. Egyszerű szerkezetű, és könnyen kezelhető mosógép. Beko mosógép szerelőként azt gondolom, hogy amire egy átlagos magyar háztartásban szükség van, azt tudja teljesíteni ez a készülék. A másik bajom, hogy nem tudom lekövetni: a fűtéshez egy narancs és egy barna (meg a zöld/sárga persze) megy. A narancs megérkezik a vezérlőbe. A barna elindul a nyomáskapcsolóra, annak a másik feléről szintén barna belemegy egy kötegbe, elindul a gép közepe felé, és nem tudok hozzá férni. A vezérlőre pedig egy kék jön már a narancs párjának. Tehát valahol valami van még közte, de nem látom, nem találom, hogy mi az és hogy hol lehet?
Múltkor írtam, amikor le lettem Miele fanozva, hogy ha gond lesz a géppel, azt is beírom, nem csak a jót. Hát, elég hamar eljött, négy hónapos a gép... Centrifugálás elején, mikor felpörgeti, elég csúnyán kolompol valami, utána abba hagyja. A végleges hitelkonstrukció kalkulálása a rendelés leadása után történik. Online áruhitel kényelmesen otthonából, videós azonosítással és akár elektronikus aláírással. Csak HÁZHOZSZÁLLÍTÁS esetén vehető igénybe. Válasszon személyre szabott hitelkonstrukciónk közül ügyintézőink segítségével az átvétel során. Csak ÁRUHÁZI ÁTVÉTEL esetén vehető igénybe. Hitel nélkül vásárlás, utánvéttel vagy bankkártyával fizetheti a temék teljes vételárát. Ruhatöltet: 7 kg Centrifuga fsz. : 1200 ford. Extra Garancia Standard A termék eredeti garancia idejének lejáratát követően, rendeltetésszerű magánhasználat mellett fellépő, tartós belső hibából eredő, a termék alkatrészeinek előre nem látható meghibásodása esetén nyújt fedezetet a biztosítási feltételekben meghatározottak szerint.
Online áruhitel kényelmesen otthonából, videós azonosítással és akár elektronikus aláírással. Csak HÁZHOZSZÁLLÍTÁS esetén vehető igénybe. Válasszon személyre szabott hitelkonstrukciónk közül ügyintézőink segítségével az átvétel során. Csak ÁRUHÁZI ÁTVÉTEL esetén vehető igénybe. Hitel nélkül vásárlás, utánvéttel vagy bankkártyával fizetheti a temék teljes vételárát. Ruhatöltet: 5. A végleges hitelkonstrukció kalkulálása a rendelés leadása után történik. Hitel nélkül vásárlás, utánvéttel vagy bankkártyával fizetheti a temék teljes vételárát. Készlet információ Bp. Budafoki út ( +36-1-371-0397) - Békéscsaba ( +36-66-636-179) A készlet információ tájékoztató jellegű. Érdeklődjön telefonon! Utolsó forgalmazott ár: 74 990 Ft Forgalmazás vége: 2019. 12. 04. Rövid leírás 6 Kg ruhatöltet, 1200 ford. /perc centrifuga fordulat, A++ Teljes leírás Specifikáció Bauknecht WAT Prime 652 Di felültöltős mosógép: - 6 kg mosási kapacitás - Centrifuga fordulat: 1200 ford. Megjelenítve: 46 db, 1. oldal Gyártó: Megjelenítés: Rendezés: Összehasonlítás 5 000 Ft csereengedmény!
hamptonroadsvideos.com, 2024